ALAPÍTVÁNY

2012-Közlemény

Iskolánk Oroszlány Város
Önkormányzata
2012. február 28-i
döntése értelmében a
HAMVAS BÉLA GIMNÁZIUM
ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA

nevet viseli
2012. szeptember 1-jétől.
(Hamvas Béla életrajza)

Keresés

2013-Önzetlen falfestés

Önzetlenség, segítőkészség, összefogás - 2013

Az őszi szünet a diákok számára többnyire a pihenés, feltöltődés időszaka. Idén azonban intézményünk négy grafikus képzésben részt vevő tanulója komoly kihívással nézett szembe.

A tatabányai Sárberki Általános Iskola szülői munkaközösségének egyik tagja ugyanis azzal a felvetéssel kereste meg a Hamvas Béla Gimnáziumot és Szakképző Iskolát, hogy segítséget kérjen a 7. C osztálytermének igényes, színvonalas kifestéséhez. [Képgaléria]

Ezt követően Pózner Gábor tanár úr felvette a kapcsolatot a tatabányai kötődésű grafikusokkal. A tervek egyeztetése után Gossler Dorottya (13. G évfolyam), Maczkó Abigél, Mikolás Ramóna és Szilágyi Kevin (12. C osztály) öt napon keresztül hasznosíthatták az iskolánkban eddig megszerzett tudásukat.

Közben olykor komoly szakmai vitákat is folytattak, hiszen a végeredmény meg kellett, hogy feleljen a prakticizmus és a művészet követelményeinek egyaránt. Társadalmi munkájuk eredményeként rendkívüli kreativitásról tanúskodó, ízléses és egyedi tanteremben kezdhették szünet utáni tanulmányaikat a meglepett 7. C osztályosok.

E különleges iskolák közötti együttműködés elismerést szerzett diákjainknak, bizonyítékul szolgált az intézményben folyó színvonalas grafikusképzésre, öregbítette a Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskola hírnevét.

Látogatottság

361537
Mai nap:Mai nap:51
Tegnap:Tegnap:78
A héten:A héten:277
Ebben a hónapban:Ebben a hónapban:1634
ÖSSZESEN :ÖSSZESEN :361537