ALAPÍTVÁNY

2012-Közlemény

Iskolánk Oroszlány Város
Önkormányzata
2012. február 28-i
döntése értelmében a
HAMVAS BÉLA GIMNÁZIUM
ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA

nevet viseli
2012. szeptember 1-jétől.
(Hamvas Béla életrajza)

Keresés

2014-Tudományünnep

TUDOMÁNYÜNNEP A GIMNÁZIUMBAN

1825. november 3-án Széchenyi István birtokainak egy évi jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudós Társaság megalapítására, és ezzel lehetővé tette a Magyar Tudományos Akadémia megalapítását. Ennek tiszteletére 2003 óta minden évben országszerte rendezvénysorozatok keretében ünnepelik meg a magyar tudományt. Iskolánk két foglalkozással emlékezett meg a magyar tudósok messze látó, jövőt formáló tevékenységéről.

A 2014. november 4-ei előadásra a matematika munkaközösség az EDUTUS Főiskola Közgazdasági és Módszertani Alapozó Tanszék matematika tanárát, Nagyné Csóti Beátát kérte fel, aki a GeoGebra program alkalmazásának lehetőségeit vázolta fel előttünk.

Mivel a tanárnő a bemutató órát a gimnázium informatika termében tartotta, rögtön ki is próbálhattuk a hallottakat. A precíz utasítások alapján először az alapokkal ismerkedtünk meg, majd megrajzoltunk egy ellipszisnyomvonalat. A könnyen kivitelezhető, mutatós ábra elkészítése közben villámgyorsan elrepült a 60 perc, így a különóra végén a tanárnő csak né-hány újabb érdekességet villanthatott fel előttünk. Láttuk, hogy a programmal lejátszhatók a statisztika kísérletek, megoldhatók a fizika feladatok, de egyszerűen és szemléletesen transz-formálhatók akár a legbonyolultabb függvények is.

Örültünk, hogy megismerkedhettünk ezzel a számunkra új módszerrel és köszönjük a tanárnő segítségét, türelmét!

2014. november 20-án a természettudományi munkaközösség szervezésében látogattunk el az EDUTUS Főiskolára, ahol 29 társammal együtt részt vehettem az ott szervezett tudománynapi ünnepségsorozaton.

Az érdekes programokon az intézet tanárai barátságosan, szeretettel fogadtak minket, az előadásokon feltett kérdéseinkre kielégítően válaszoltak. Nekem a kísérleti mechanikában alkalmazott tudományos módszerekről tartott előadás tetszett a legjobban.

Meglepődve tapasztaltam azt, hogy az órákon haszontalannak tűnő elméletek, száraz számítások alkalmazásával hogyan találnak rá a tudósok a valós problémák megoldására.

Délután a Jelen & Jövő szekcióban tehetséges fiatalok avattak be minket a gyorsfényképezés rejtelmeibe; ismertették a régió vízkészletével kapcsolatos kutatásaikat; „robbanó” sikert aratva világítottak rá arra, hogy miért is szeretik a kémiát. Bemutatták a vértesi mészkő formációval kapcsolatos geológiai vizsgálataikat, valamint ecsetelték a földi és égi világ különbségeit a Kispál és a Borz valamint a Quimby együttesek szövegei alapján.

Szívesen és kicsit irigykedve hallgattuk nagy tudású középiskolás társainkat, akikről Szent-Györgyi Albert egyik gondolata jutott az eszembe:

„Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája”.

Gerlinger Szilvia
10. b osztályos tanuló

Látogatottság

370157
Mai nap:Mai nap:42
Tegnap:Tegnap:77
A héten:A héten:269
Ebben a hónapban:Ebben a hónapban:889
ÖSSZESEN :ÖSSZESEN :370157