ALAPÍTVÁNY

2012-Közlemény

Iskolánk Oroszlány Város
Önkormányzata
2012. február 28-i
döntése értelmében a
HAMVAS BÉLA GIMNÁZIUM
ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA

nevet viseli
2012. szeptember 1-jétől.
(Hamvas Béla életrajza)

Keresés

2015-Vértes kutatótábor

Vértes kutatótábor 2015. május 15-17.
Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskola

Immár hetedik alkalommal rendeztük meg a tavaszi időszakban a Vértes kutatótábort. Tizenkét diákkal és két tanárral, családias hangulatban érkeztünk meg Kőhányásra, a Steinau Vendégházba.

Az idő éppenséggel nem kedvezett a terepbejárásnak, ezért csak két vállalkozó kedvű diák tekert fel kerékpárjával a Nagy-tisztára, hogy szemrevételezze a területet és az erdei utak állapotát. Aznap jó hangulatú bográcsozással zártuk a napot.

Másnap két csoportban indultunk el a kutatásokra kiszemelt területekre. Az egyik csapat hosszú és kimerítő, néhol kifejezetten fárasztó terepkerékpározással járta be a Vértest. A „tervúton” végig, a csákberényi átjárón át a déli oldal szépségeit tekintette meg, míg a másik csapat az Eperjes sziklagyep-foltjait vette górcső alá.

Ez utóbbi csapat feladata volt néhány gyűjtőedény lerakása is. Az idő kedvezett a vizsgálódóknak, hiszen nyárias meleg lett tíz órától. A lelkes társaság délután kipihente a túrákat, majd este fél kilenc után még egy éjszakai sétát is bevállalt az Eperjesre. Gyönyörű és meglepően enyhe idő volt még tizenegy órakor is, amikor visszaindultunk a szállásra.

Az utolsó napon csak egy rövid túrát tettünk meg az orchideás területre. Itt a terepi felvételezést követően és számos fotó elkészültével visszaindultunk a vendégházba, s délután háromkor, jó hangulatban elhagytuk a szállást.

Eichardt János
szervező

Látogatottság

361284
Mai nap:Mai nap:24
Tegnap:Tegnap:76
A héten:A héten:24
Ebben a hónapban:Ebben a hónapban:1381
ÖSSZESEN :ÖSSZESEN :361284