ALAPÍTVÁNY

KRÉTA

Belépés a KRÉTA felületre

Belépés a KRÉTA e-ügyintési felületére

K R É T A  kapcsolattartó:
Horváthné Schein Éva ig.h.
+36-34 361-291
8:00 - 16:00
kozepiskola.oroszlany@gmail.com

2012-Közlemény

Iskolánk Oroszlány Város
Önkormányzata
2012. február 28-i
döntése értelmében a
HAMVAS BÉLA GIMNÁZIUM
ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA

nevet viseli
2012. szeptember 1-jétől.
(Hamvas Béla életrajza)

Keresés

Lárogatás a Fiumei Úti Sírkertben

2018. október 13-án betekintést nyerhettünk egy olyan távolinak tűnő és messzi világba, melyről talán csak az iskolában ejtenek szót. Ez nem más, mint a költészet és annak neves képviselőinek háttértörténete. Az alapműveltséghez nyilván hozzátartozik, hogy igen, Petőfi Sándor írta meg a „Nemzeti dal” -t, Kosztolányi Dezső, az „Akarsz-e játszani?” című verset, és talán tudunk róluk és költőtársaikról még pár szót is mondani. E tudás kiterjesztésében és új ismeretek megszerzésében segített Magyarország egyik legfontosabb temetőjének meglátogatása. A Fiumei Úti Sírkertben tett sétánkon jelen lévő idegenvezető hölgy elmesélte a sírkert történetét, egészen az 1800-as évek közepétől, mikor még csak tervben volt az új temető létrehozása. 

Látogatottság

495400
Mai nap:Mai nap:12
Tegnap:Tegnap:88
A héten:A héten:437
Ebben a hónapban:Ebben a hónapban:1510
ÖSSZESEN :ÖSSZESEN :495400

Nyelvvizsga

LanguageCert